ESTI SZONETT

Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve

A néger rabnő lágy s illatos ujja,

Úgy szépíti a lankadt tájat újra

A setét ujjú, alázatos este.

Bús rableány! ki kékszínűre fested

A fák kontyát, s a holdnak hervadt arcát

Ezüstösre kendőzöd, csúnya hajszák

Miatt gyűrött orcám úgy simogasd meg,

Mint régen egy lány, ki mióta elment,

Oly fáradt illatú nekem az élet,

Mint most a mély és elsötétült kertek,

S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged,

Oly forró s oly könnyes a szívem vágya,

Mint jöttödkor, est, az özvegyek ágya.