ESZÓPUS ÉLETE

Amorion nevű helységben, melly Frigyiában vagyon, sze-

gény rabszolga szülőktől származott Eszópus; Testére nézve

a természet megvont tőle minden szépséget. Termete kisded

és karcsú volt, feje hegyes, orra lapos, nyaka rövid s vastag,

ajaki kiállók, potroha temérdek, szava zordon, színe fekete-

sárga, szóval: képe, formája képtelen, undok. De ezen rút

testben igen szép lélek s bölcs ész lakott.

Gazdája őtet ezen hibák miatt nem tartotta háznál, hanem

mezei életre s munkára kiküldötte. Ott szüntelen kellett neki

küszködnie szolgatársaival, kik reá irígykedének, mivel eszé-

ért Gazdájától többre böcsülteték, mint ők. A butákat nem-

egyszer hagyta szégyenben.

Példának okáért: Egykor Gazdájok igen jó fügéket nyert

ajándékban, mellyeket az ő távullétében szolgái megevének.

Hazatérvén előkérte; ezt hazudták, hogy Eszópus ellopta.

A Gazda mérgében kemény büntetésre kárhoztatta, s csak

alig könyörgé ki tőle Eszópus, hogy ne hirtelenkednék, ha-

nem tenne próbát. Engedett a kérésnek. Akkor Eszópus

hamar hoza gyenge meleg vizet: azt Ura láttára megitta;

hányt, de csak vizet; kérte Urát, hogy Vádolói is ugyanazont

cselekednék. Meglőn, s ihol! Azok fügéket hánytanak ki.

Így menekedett meg a veréstől és gyalázattól. Elvégre társai

arra bírták urokat, hogy Eszópust eladná. Egy Kalmár

három filléren vásárlá meg.

Új ura, midőn Asiában utaz vele, szép eszét jobban meg-

ismerte. Szolgatársai közül ki-ki a legkönnyebb terhet kapá

és veszi vala; Eszópus a zsákot, melly legnehezebb, mivel

kenyérrel teli vala, vevé vállára. Kiröhögék őtet; de nem-

sokára csudálkozának rajta; mert a kenyér fogyton fogyott,

és el is fogyott. Eszópus az üres zsákkal fütyölve ballaga.

A Kalmár Ephesusból Samosba menvén magával elvitte

Eszópust, és Xanthus Filozofusnak eladta. E tudós hamar

megszerette elmésségéért. Egykor Xanthus azt kérdé kerté-

szétől: hogyhogy vagyon az, hogy azon plánták, mellyek

magoktól természet szerént erednek, hamarább nőnek s

nevekednek, mint azok, mellyeket ti nagy munkával s fárad-

sággal szoktatok ültetni, nevelni. Ez, felele a kertész, az isteni

gondviselésnek dolga. Amit hallván Eszópus mondá: A föld

azon füveket s virágokat, mellyeket ő magától hoz, sajátinak

ismeri, és azért hamarább érleli s neveli, amazokat pedig

fattyaknak tartja, s nem is visel annyi gondot reájok.

Xanthus jó barátit vendégelni akarván, parancsolá Eszó-

pusnak, hogy ami legeslegjobb a piacon, azt szerezné meg.

Eszópus csupa nyelveket főzetett. Megharaguvék Ura, de ő

alázattal mondá: hogy nyelvnél jobbat nem tudna. Xanthus

megengedvén neki, parancsolá, hogy holnap azt vásárlaná,

ami legrosszabb. Eszópus ismét csak nyelveket adott az

asztalra, mondván: Én, Uram, alábbvalót a nyelvnél semmit

sem tudtam találni.

Nagyon gyönyörködött Xanthus Eszópusban, kinek sza-

badságot is ígért; de nem tartá meg szavát. A Samosiak

mindazáltal kisegítették a szolgai állapotból, mivel őket azon

terhes adótól, mellyel Kreszus Király nyomá, okosságával

felszabadította. Ezen Királynak udvarában élt osztán Eszó-

pus, és költeményeket írogatott. Követségbe is járt a Samo-

siakhoz, kik tiszteletére ünnepet szentelének.

Szabadságban élvén, oda utazott, ahová akart. Babilon-

ban Liker nevű Királynál igen kedves volt. Itt laktában, nem

lévén gyermeke, fiának fogadott egy Emus nevű ifjat, aki

hálaadatlan lőn hozzá; mert hamisan bevádolá. A Király

visgálat nélkűl mindent elhitt, és már halálra kerestette Eszó-

pust. Hermippus, kinél a bevádoltnak ártatlansága tudva

vala, kimenté a veszedelemből; mert addig tartá rejtekben,

míg le nem lohadott haragja a Királynak, aki eszére térvén,

és értvén életben lenni Eszópust, nagyon örült: magához

hívatta, és mint elébb, kedvelte. S Egyiptomba elereszté, hol

Nektaneb Királynak kérdésire, mellyeket neki tett, szeren-

csésen megfelelt. Bölcsességét dicsérte a Király, ellenben az

irígykedő Filozofusok, kiket leszégyenített, gyalázták. Vissza-

utazása után Babilonban Liker az ő képét aranyból kiöntette.

Egész Görögországban nagy híre, neve lőn Eszópusnak.

Delphi nevű várasban a polgárokat, kiktől rút formája miatt

kinevetteték, elmés ugyan, de kemény kifejezésivel, olly igen

magára hargította, hogy életére törnének. Amit elvégezének

magok közt, így tevék meg: Apollo kápolnájából arany-

csészét dugának Eszópusnak úti tarisznyájába; azt ezután

keresék és feltalálák. Eszópus hiába mentegeté magát. A Bi-

rák őtet halálra ítélték. Egy magas kőszikláról, mint szentség-

törő lator, nyakra-főre taszíttatott le.

Eszópus azon nagy Bölcsek között, kik az emberi nem

hasznára valaha éltenek, méltó helyet érdemel; mert jó er-

kölcsöt, jámborságot, okosságot, szelíd, együgyű, kellemetes

módon tanított. Írásait Phaedrus római nyelven versekbe

foglalta, amint írja Előljáró beszédében:

Aesopus auctor quam materiam reperit,

Hanc ego polivi versibus senariis.

Hatos jambusokban, de igen szabadon folyókban, írt Phaed-

rus, kit én ezen költeményekben, mellyekből a tiszta jambu-

sokat nem rekesztém ki, követésre méltónak itéltem.

A Phaedrus szerént való versnek mértéke imez:

l. Állhat a vers tiszta jambusból U -

2. Spondeusból - -, de az utolsó helyen jambus legyen.

3. Dactilusból - U U

4. Anapestusból U U -

5. Tribrachisból U U U

N. B. Trocheusnak - U nincs helye a jambicumban.