Eurydice.

Ah! ujra el-hagysz Eurydice!

Egyetlen kintsem! el-tünsz előlem!

Eurydice!

Jaj! mit vétettem néked kegyetlen!

hogy szép prédámat, most nyert prédámat

néztem hirtelen?

Hidd-el, ortzádnak szép fénnye,

deli testednek ép termete

vonta tekintetemet ezen hitszegésre.

Eurydice! ne fuss Eurydice!

Mit használ immár hárfám’ érdeme!

Hangja lantomnak leszsz fájdalmomnak

örök eszköze,

Plutónak szivén nyert győzedelem

leszsz életemnek, árva szivemnek,

örök gyötrelem.

Ah! egek! ti keservemre

ha lehet, ily esetemre

indullyatok, kérlek, bús szivemnek gyötrelmére.

Eurydice! álly-meg Eurydice!

Könyes záportól el-ázik ortzám,

zokogásimtól hangommal egygyütt

meg-némul hárfám.

Ásgattya szivem óránkint sirját,

hivséged nélkül nem láttya többé

volt boldogságát.

Ah! még egyszer deli képedet

mutatsd, kérlek, szép termetedet.

Jaj! el-viszed magaddal a’ leg-drágább kintsemet,

Eurydice! ah! szép Eurydice!