EUTERPE

Korok mítoszán s ködein keresztül

flótád varázsa zenél: Euterpe!

Ott állsz a görög hőskor nagy szívén

zenéből szőtt nehéz aranylepelbe...

Mindenhova eljut ősi hatalmad.

A ritmusod világon átfonódó.

Beethoven éppúgy adta rád a lelkét,

mint a harangzúgató Quasimodo...

Szimfóniák bús balzsamát lehelled:

Világkarmesternő!... Korokon által

tiéd az első gyermek-gőgicsélés,

orgonaszó, Faun-síp s a madárdal.

Az angyalok a nevedben dalolnak

és Belzebúb is, győzelme reményén

a rőt halált sípoddal intonálja,

földre bocsájtott poklainak mélyén...

A szolgáid a forték és a fúgák,

mik rezgő hullámhosszokon eveznek,

te vagy az anyja a gyászindulónak

s a vért felhabzsoló meztelen jazz-nek...

Te öntesz kacagást és fájó könnyet

a földre, a véres öröm-vederbe...

A te kezed vezeti házrul házra

a vén és vak kintornást: Euterpe...