ÉVNAPRA [1]

Kelsz és lenyugszol észrevétlenül:

Innep volnál, de senki meg nem ül,

Végzetes évi nap!

Oh, e tömeg más napot ünnepel;

Titkon sohajtja meg a hű kebel

Halomra dőlt oltáridat.

Emléked átkos, nyomasztó tereh:

A vérnek és könyűnek tengere

Mind, mind ahhoz tapad.

Az ember gyönge: félve néz feléd,

S mint egykor a tanitvány mesterét,

Nehéz időkben megtagad...