EVOKÁCIÓ EGY CSILLAGHOZ

Csillag! e csüggedt órán, míg bánatok zilálnak

A fogcsikorgatások bolygóján, s reszketek,

Engedd feléd feszítnem, szédülőn, reszketeg

Lajtorjáját szegény emberfantáziámnak.

Örök fényed figyelve, fenséges ős planéta,

Oly jó most eltörpülnöm s nagy búm alázva mérnem:

Mily halk s kis mozgolódás a roppant, régi térben

Szívem fájó verése s e lomha éji séta...

Lásd, szörnyű óra volt ez, forró könnyem kigördült,

S zord vízióként láttam: sok fáradt, furcsa útam

Iszonyú tömkeleggé mint bogozódik rútan,

S csüggedt csavarodással mily bús hurokba görbült,

Hold édes ifjuságom ájuldoz szűnő szívvel

S elhal... s már drága célig torz utak kusza bogja

Nem oldozódhat többé lendülőn és ragyogva,

Mint víg ösvényszalag, mely dús ormokhoz ível...

Ragyogj, nyugalmas, hűs fény, reménytelen s hazárd

Utamra, ős tüzednél e sok, bús borzalom ma

Szelíddé félszegül, s úgy nézem torz halomba

Torlódott bánatim, mint ó, bizarr bazárt,

Hol, nyűtt dobozok mélyén: sok-sok bús gondolatban

- Ó, lelkem régi lomja! - lappang a halk halálvágy,

Az ócska, furcsa krampusz, s felszegné ferde vállát,

De fáradt már szegény, s oly untan s késve pattan...

Most, csillag, megszerettem, lásd, árva és sötét

Éltem, s komoly korongod a régi, égi csendben

Úgy nézem már tünődőn és békén s elpihenten,

Mint nyugtató örök rend szép égi hirnökét;

Most érzem: bús kis útam vezet még valamerre,

És lágyan s édesen emeli elcsitult,

Fáradt lelkem a lét, mint álmos kis fiút

Halk, ringató anyák szelíd és puha melle...

Csönd... csönd... Isten követje, nemes arany jelenség,

Setét áhitatom most meghódol neked,

S úgy emeli feléd, remegőn, szívemet,

Ez élő és meleg és fájdalmas szelencét,

Mely könnyek balzsamával s vágyak kincsével áldott,

Mint bizarr drágaságuk és furcsa füstölőik

A mély, setét uton, mely Betlehem felé vitt,

A szent csillag fényében a szerecsen királyok...