EZVORÁSZ KIRÁLY SÍRIRATA

Ezvorász király pihen itt,

Szerette az isteneit,

Szerette a bort és a nőket,

A vitézi hadbakelőket,

Szerette a földet, a magot,

De búsan halt meg,

Mert gyermek néki nem adatott.

Öreg pap guggolt lábainál

Midőn vergődött a király

S az ágyasházi asszonyoknak

Szépei messziről zokogtak.

»Jaj, Ezvorász talán már halott

És úgy hal ő meg,

Hogy gyermek néki nem adatott.«

Száz kengyelfutó szétszaladt,

Hoztak szép arcu ifjakat,

Valamennyi pór tőről metszett,

Pozsgás lelkek, királyi testek

S az öreg pap rájuk-olvasott

És a királyra,

Akinek gyermek nem adatott.

És lőn, hogy meghalt a király

És, íme, itt, hol e sír áll,

Száz asszony sírt s kiket nem szüllek,

Száz királyi ifjú serdültek

És Ezvorász király víg halott:

Atyaként halt meg,

Bár gyermek néki nem adatott.