FÓTI DAL

Fölfelé megy borban a gyöngy;

Jól teszi.

Tőle senki e jogát el

Nem veszi.

Törjön is mind ég felé az

Ami gyöngy;

Hadd maradjon gyáva földön

A göröngy.

Testet éleszt és táplál a

Lakoma,

De ami a lelket adja,

Az bora.

Lélek és bor két atyafi

Gyermekek;

Hol van a hal, mely dicső volt

És remek?

Víg pohár közt édesebb a

Szerelem.

Ami benne keserű van,

Elnyelem.

Hejh galambom, szőke bimbóm,

Mit nevetsz?

Áldjon meg a három isten,

Ha szeretsz.

Érted csillog e pohár bor,

Érted vív,

Tele tűzzel, tele lánggal,

Mint e szív;

Volna szívem, felszökelne

Mint a kút,

Venni tőled vagy szerelmet,

Vagy bucsút.

Hejh barátom, honfi társam,

Bort igyál.

Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,

Csak igyál.

Borban a gond megbetegszik,

Él a kedv.

Nincs a földön gyógyerőre

Több ily nedv.

Borban a bú, mint a gyermek,

Aluszik.

Magyar ember már busúlt sok

Századig.

Ideje hogy ébredezzen

Valaha:

Most kell neki felvirúlni

Vagy soha.

Bort megissza magyar ember,

Jól teszi;

Okkal-móddal meg nem árthat

A szeszi.

Nagyot iszik a hazáért

S felsivít:

Csakhogy egyszer tenne is már

Valamit.

No de se baj, máskép leszen

Ezután;

Szóval, tettel majd segítsünk

A hazán.

Ha az isten úgy akarja

Mint magunk,

Szennyet rajta és bitor bűnt,

Nem hagyunk.

Rajta társak hát, igyunk egy

Húzamost;

Bú, szerelmek, házi gondok

Félre most:

A legszentebb -, legdicsőbbért

Most csak bort,

De ha kellend, vérben adjunk

Gazdag tort!

A legelső magyar ember

A király:

Érte minden honfi karja

Készen áll.

Lelje népe boldogságán

Örömét,

S hír, szerencse koszorúzza

Szent fejét!

Minden ember legyen ember

És magyar,

Akit e föld hord s egével

Betakar.

Egymást értve, boldogítva

Ily egy nép

Bármi vésszel bizton, bátran

Szembe lép.

Ellenség vagy áruló, ki

Hont tipor,

Meg ne éljen, fogyjon élte

Mint e bor.

Áldott földe szép hazánknak,

Drága hon,

Meg ne szenvedd soha őket

Hátadon!

S most hadd forrjon minden csep bor

Mint a vér,

Melyet hajdan frígyben ontott

Hét vezér;

S mint szikrája a szabadba

Felsiet,

Úgy keresse óhajtásunk

Az eget.

Légyen minden óhajtásunk

Szent ima,

S férfikeblünk szent imáink

Temploma.

És ürítsük a hazáért

E pohárt:

Egy pohár bor a hazáért

Meg nem árt.

Érje áldás és szerencse

Mindenütt,

Ahol eddig véremésztő

Seb fekütt.

Arca, mely az ősi bútól

Halavány,

Felderűljön, mint a napfény

Vész után.

Hű egyesség tartsa össze

Fiait,

Hogy leküzdje éjszak rémes

Árnyait:

Künn hatalmas, benn virágzó

És szabad,

Bizton álljon sérthetetlen

Jog alatt.

S vér, veríték vagy halál az,

Mit kiván,

Áldozatként rakjuk azt le

Zsámolyán,

Hogy mondhassuk csend s viharban:

„Szent hazánk:

Megfizettük mind, mivel csak

Tartozánk.”