FÁK

Puha szántások esővert, leves

gerezdjei között

csüggedten várják a fák a sebes,

apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefele konyul,

törzsük vizes, ragyog.

Kisírtan állnak - gyorsan alkonyul

s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak

mind: hántatlan dorong.

Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,

zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük

az elmálló talajt.

Nedvük sebesen kering, tüdejük

még zörren, még sohajt.

Rügyre gondolnak mormolva e fák.

S a tág ég tiszta, nagy -

reggel az erkölcs hűvös, kék vasát

megvillantja a fagy.