Falusi nász

Legelől hosszú szekér cigány megy

S amint zökken az út, rá-rá rántja.

Most szorítja a leg is vigabbat,

Mert végét már a falunak látja.

Kurjongatva, ostorpattogás közt

Megy nyomában a nász, faluhosszan,

Büszkébb még a felkendőzött ló is,

A szekéren hogy szép menyasszony van.

Falu végén kis ház ablakánál

Síró szemmel néz ki a leányka,

S mint hótól a hervadó virágszál,

Hókendőtől van fedezve arca.

Hosszan néz szegény a vőlegényre,

Néz utána boldog mátkájára,

Hej csak azt az édes ölelést most,

Azt a csókot meg ne látta volna.

Ah de látta; s a fakó gyeplős ím

Kapujához fordúl egyenesen,

Ott megáll, nyerít, hogy zárva látja,

Mindhiába, az ostor megcsörren,

Porfelleg közt tűnik a násznép el,

A leányka összedűl zokogva:

„Hej, még a fakó el nem felejtett,

És urának mást ölel már karja.”