FALUSI ÓRÁK.

Csendes boldogságban, megháborítlanul

Élek én kebleden, tiszta, szent természet!

Édes örömökkel jőnek meg perceim,

Mint a megrakodt méh, mely hoz édes mézet.

Együtt kelek fel az énekes madárral,

Járok a mezőben, az illatos réten;

A szálas vetések csendes szük utcáin,

Hüs reggeli szellők találkoznak vélem.

Csergő patakoknak sürü bokra közűl

Nézem a gerlicét s a vadgalambokat,

Aztán bejárom a meredek hegyoldalt,

A csendes erdőtáj hűs árnyékban fogad.

Majd ujult kedéllyel kis kertembe térek,

Nézvén a virágot: teljes lesz-e vajon?

Ezt beoltom, amazt megöntözöm, nyesem,

Lehullt indáikat helyre igazgatom.

Igy száz apró kedves foglalkodás után,

A nap forró heve hüs méhesembe int;

- Munka s elmélkedés éltem barátai, -

És ottan is ujabb öröm vár rám megint.

Társalgok a régi világ bölcseivel,

Kik nagyok lettek a természet kebelén;

S mig lelkem átmereng éltök- s eszméiken:

A boldog aranykor tün messziről elém.

Avagy előveszem kedves költőimet,

Akiknek lelkökkel az én lelkem rokon;

És mig édes ábránd karjába sülyedek

A szivemhez szóló képeken, hangokon:

Egy nyájas szellőcske bélopózik hozzám,

Könyvem elfordítja, szememet bezárja...

Lágy szendergés lep meg, melyet odacsalt a

Szellő és a méhek altató dongása.

S mint alvó kedvesét megleső menyasszony:

Rózsafő nyulik be hozzám a nyiláson;

És lelkem meglátva s himet varrva róla,

Tündér képeket mutat boldog álmom.

Felébredvén, hivom lelkem játszó társát,

A láng képzeletet, ki felrepül velem,

Meghordoz s visszahoz, mereng... dalol... szeret,

Mig az esti harang megkondul csendesen.

Haza kolompol a nyáj a legelőről,

Elűl a csicsergő madárka jó korán;

Este van... megszólal s lágy furulyahang,

Mely kin- s boldogságnak jól esik egyaránt.

Ködfátyolképe a multnak kitárul,

S annyi régi rajzok visszatérnek rája;

Emlékezés nélkül mi volnál te, oh sziv?

Beszédes hurjától megfosztatott hárfa!

S édes áhitattal keblem megteljesül,

Este ugy ellágyul, olyan jó a lélek!

Megengesztelem, akiket megbántottam,

Akik megbántottak, velök megbékélek.

Ábrándim közt végre megnyugvás borít el,

S mint a gyermek, akit elnyomott az álom

Imádsága felén, összetett kezekkel...

Csendesen elalszom csendesen nyoszolyámon.