FÁRADTSÁG

A könnyü ötlet, könnyü élc után

a délelőttre itt a délután...

Az élet bútól felmart utain

mind sötétebbek gondolataim.

Nincs bennük kecsesség és semmi bók.

Már szinte nem elmondani valók.

Csak önmagamnak, csak úgy befelé...

Így járul a szív az alkony elé...

Dobálom őket jobbra-balra én,

az elhagyott part tikkadt fövenyén;

mint rokkant akrobata, aki már

közönségre és tapsra sose vár...

Fölfénylenek még néha a napon -

aztán, fáradtan, újra elkapom...