Fázol

Nem fogod megérteni ezt a hangulatot,

előre tudom, csak ha összefüggéstelen

képeket rajzolok sebtiben, milyen borzasztó,

csak akkor érted meg, milyen iszonyú.

Ez az én hangulatom, figyelj: előttem

egy mozdulatlan kék tó, képzeld el, olyan

meredten világoskék, hogy megijedsz, és körül

a partján semmi. De mégis: képzelj el

egy szikár fát, kiszáradtat; a víz partjára

gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint

a fa. Füttyentesz, de magad is megijedsz:

a füttyentésedet magad se hallod, s a kutya

nem mozdul, semmi se mozdul. Az ég

tiszta, inkább szürkés árnyalatú, de olyan,

mint egy kiégett, közömbös ember szeme,

a napot ellopta valaki, de azért világos

van, mondhatnám erős, sértő a fény.

Az első hang belülről szólal meg ebben a

csendben, idegen kiállhatatlan hang, csupa

hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted.

Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit

akarsz, hová akarsz menni, most meg állsz,

mintha ebben a pillanatban érkeztél

volna valami idegen csillagról. Sírni

nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,

aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.

Rettenetesen fázol.