Fecske a víz tükrén

Mint víz tükrét a fecske szárnya

Legyintvén - pár csillogó csöppet

Visz magával a magasságba:

Úgy szeretném legyintni én is

Lélekszárnnyal az életet,

S ragadni fel a végtelenbe,

Viharzó zsoltárt énekelve,

A megmentett szépségeket.

Az élet zajló, fekete folyam,

És szépség benne csupán annyi van,

Mennyit egy fecske tünde szárnya

Fel-felragad a magasságba.

S a szépség léte csak egy pillanat, -

Fenn felissza mohón a nap, a nap.

S mint ki számára letellett az óra:

Visszaejti a fekete folyóba.

Búvár inkább, mint légi vándor

Azért ne kívánj mégse lenni,

Lebukni kár, lebukni kár,

A mélyben sincsen semmi, semmi,

Csak ősiszap, csak őshinár,

És szörnyek szívós polipkarja vár.

Tenger-fenék lámpása, lélek:

Mit világolsz a síri mélynek,

Komor búvárharang alatt?

Ha meg kell halni, - mégis jobb talán

A fellegek tornyos oromzatán,

Ahol a halál könnyű és szabad.

Ha akarsz lenni kicsit boldogabb:

Tartsd kicsit távolabb a dolgokat

Magadtól - s nem fognak gyötörni.

Nem fogsz a percek rejtett zátonyán

Boldogtalan hajó Te, összetörni.

Ne ismerkedj a dolgok lényegével,

Csak friss hamvával, csillogó színével.

Úgy, mint a fecske a víz tükörével.