FEDDŐZÉS.

Szól a harang, - kapui az úr házának

Az ájtatos hivők előtt nyitva állnak;

Itt gyógyul ki a beteg sok titkos sebbűl,

Könyet ejtvén, imádkozván, megkönnyebbűl.

Hogy nem térsz be ide te is, embertársam!

Vagy jobb neked imádkozni más egyházban?

Ahol hozzád rokon s vér nem közelíthet,

Kiknek láttán háborogni érzed szíved!

Hejh, kifordul ma-holnap a föld alólad,

Elmennél úgy, hogy szivedben meg ne oltsad

Rég füstölgő üszkét a rút gyűlöletnek?

Kibékülnél bezeg majd ha eltemetnek?

Jőj be, jőj be! itt van a nyáj, kit legeltet

Maga az úr kies mezők s vizek mellett;

Holott édes szó hallatszik, tiszta fény süt,

Jobb itt egy nap, hogy-nem ezer nap egyébütt!

Istenével ki szívesen lenni áhit:

Elfelejti az életnek balgaságit;

Ha leborulsz buzgósággal, meg nem látod:

Ki ül melléd? ellenség-e, vagy barátod?

A gyülölség két élű kard, gyilkos fegyver,

- Te is sérülsz, ha mást azzal kezed megver, -

A lélekben élő féreg, öröklő seb,

Jaj, akinél a szeretet nem erősebb!

A méregfa lombját ősszel elhullatja,

Megverdik a fenevadak bősz fajzatja;

De ki úgy tud haragudni, és szivére

Ugy ránőtt a gyülöletnek száraz kérge,

Hogy ajakán e szép szavak ki nem jőnek:

Megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,

Lehet annak templomod bár Jeruzsálem!

Imádsága sohsem nyer ily választ: Ámen!