Fehér leányok

Olyan vagy, mint egy álom-angyal,

halványszinű, ezüst nyakaddal.

Szavad, minthogyha hegedűből

zokogna fájón, sírva bűvöl.

Nagy bűnök alkonyán jelensz meg

habtestü, szűzi, gyenge gyermek,

s te szent, te bűntelen, te boldog,

szivembe felrázod a poklot.

Ó mint szeretnélek téged szeretni,

örjöngve hívni lázas éjszakán,

fátylas szemed bágyadtságába nézni,

míg ránkborul a csókos, halk magány.

Egy más világ hűs rózsáit csodálom

virágos, ifju, tiszta arcodon

s fogam csikorgatom, hogy nem szeretlek

s a fagyban a lángokról álmodom.

Téged kereslek, rózsakeblü lányka,

halvány nyakaddal, kék gyermekszemeddel,

ki, hogyha megjelensz vad álmaimban,

zokogva és riadva rettenek fel.

Téged kereslek, titkoslelkü gyermek,

ki szembe ülsz le a vonatba s akkor,

midőn remegve sejtem, hogy szeretlek,

leszállsz a vágtató vonatról...