Fehér temetés

Ezen a szürke téli reggelen

hahotázó hózivatarba, ködbe,

gyászfüstölőt lógázva, összetörve,

halott szerelmem sírva temetem.

Szelek dalolnak gyászmelódiát,

sikoltva egy leány előtt vezeklek,

hamu gyanánt hullnak reám a pelyhek,

s a lelkem is csupa fagyos virág.

Holt asszonyok, holt lányok kelnek útra,

s tüzes szivekkel búcsuzunk mi tőlük,

ezer fehér csókunk a szemfedőjük.

És bámulunk könnyezve, lángragyúlva...

Olyan gyötrelmesédes, oly mesés

ez a fehér, mosolygó temetés.