FEJÉR KATI.

Lányok, lányok, szőke, barna lányok!

Egy szavam van, ha meghallgatjátok!

Elbeszélem, ha szépen megkértek,

Fejér Kati történetét néktek!

Helyes egy lány ez a Fejér Kati,

Beh is jól jár vele majd valaki;

Ki elveszi, annak a házába

Vele megy be az Isten áldása.

Istenfélő, jámbor mindenképen,

Apját, anyját megbecsűli szépen.

Sütni, főzni, szőni, fonni nála

Nem tud jobban három falu lánya.

Örömemben meg is ölelnélek,

A farsangon meg is esketnélek,

Ha ti is mind ilyenek volnátok...

Mivelhogy én pap vagyok ám, lányok!

Hanem menjünk rendesen a sorján.

Jó Katinak irígye volt sok lány,

Azért volt a lányok irígysége:

Hogy a legény mind Katit dicsérte.

Tudnivaló, meglátják a szépet,

A takaros, szép fejér cselédet;

Őtet is bár dugdosta az anyja,

Megakadt a legény szeme rajta.

A legények közűl Barna János

Kopogtatott leginkább a házhoz;

Jó fiú volt: szüléje se bánta,

Kati se volt rosz szívvel eránta.

A faluban volt még egy más legény,

Ki Katiért majd elveszett szegény;

De szerelmét nagyon eltitkolta;

Árva Ferenc, a nevérűl mondva.

Jó móddal volt pedig Barna Jancsi,

De Ferencnek se tücski, se hajtski;

Jancsi derék, a lépése kényes,

Ferke szegény, nem igen személyes.

Tudta Kati, észrevette rajta.

Hogy Ferencnek búja van miatta.

Szánta, de hát nem tehetett róla,

Mert hisz kettőt hogy szeretett vóna!

Kapva kap a szón az asszonyember,

Pedig a szón elindulni nem kell!

A faluban minden azt beszélte,

Hogy Katit már Jancsi meg is kérte.

Lehet is, hogy volt valami benne,

Hanem biz az eltört ám egyszerre!

Kitudták a háztól Barna Jánost,

Kati pedig máshoz megyen már most.

Csapodárnak Katit se tartsátok,

Jancsit se kell sajnálni, jó lányok!

Mit ér az ily anyámasszony-legény...

Hanem menjünk tovább az esetén.

Tudjátok azt, hogy most a vadrácok

Háborgatják szép Magyarországot;

Parancsolat jött a vármegyétűl;

Kardra! kardra! gyáva ki nem készűl.

Fel is csaptak szépen a legények,

A hazáért meghalni is készek;

Árva Ferenc volt az első, aki

A helységben legelől állott ki.

Barna János, hetyke legény! hát te

Tán meghaltál, hogy még sem álltál be?

Dehogy halt meg, dehogy halt meg, gyáva!

Az inába szállt a bátorsága.

Más legénynek keskeny most az utca

Háta megett kilenc cigány huzza;

Jancsi pedig kimenni is átall,

Lopva néz mást a görcslyukon által.

Látta Kati a bátor Ferencet,

Bátorsága neki nagyon tetszett;

Jancsi dolgát pedig szégyenlette,

S imígy szólott hozzá akkor este:

‘Ugyan Jancsi az Isten nevére,

Önkéntesnek hogy nem álltál még be!

Kicsúfolnak s nekem fáj, ha hallom,

Ugy-e elmégy? eredj el galambom!’

»Hová beszélsz, a Krisztusra kérlek!

Szeretlek, oszt itt hagyjalak téged!«

S a mentségnek nem volt hossza-végi,

De nem hagyott békét a lány néki;

‘No, ha szeretsz, ép azért menj, látod!

Verjétek el azt a csunya rácot,

Mert idejön s a nyakad elvágja,

Vagy engemet elviszen rabságba!’

»Lesz ott ember, csak ne is szólj róla!«

‘Ha lesz is, de véled még több vóna!

Ki jó polgár, elsőbb most előtte

A hazája, mint a szeretője!’

S azt felelte Jancsi utoljára,

Nem megy, inkább a kezét elvágja;

»No, ha nem mégy, ide se jőjj többet!«

Monda Kati s nem is szólott többet.

Búsan bement, becsukta a kaput,

Reggelig rítt, egy cseppet se aludt;

‘Úgy is maradj itthon szégyen szemre,

Rád se nézek!’ - monda keseregve.

S Barna János itthon maradt szépen,

De csúfolták is úton-útfélen,

A gyerek is kiabált utána,

S nótát csinált rá a falu lánya:

- Barna Jancsi derék egy katona,

Sás a kardja, fűzfagaly a lova;

Zab taréja, szalma sarkantyúja;

Jobb volna, ha az ágy alá bújna! -

Szomorú volt a Jancsi világa,

Oda van a becsület, a mátka

S az alatt azt írják az ujságok,

Árva Ferenc hogy veri a rácot.

Magasztalják, dicsérik Ferencet,

Kati apja még olyat is ejtett;

Hogy ha megjön: lányát neki adja.

A lánynak is nagy az indulatja.

Hogy megírták ezt neki levélben,

Szegény majd elveszett örömében;

És azóta mégegyszer vitézebb,

S írnak róla még több jót meg szépet.

S a táborból minden órán várják,

Elkapja a falu legszebb lányát;

Jancsi pedig... de ne szóljunk róla,

Jobb volna, ha régen meghalt volna.

Lányok, lányok, szőke, barna lányok!

A jó legényt vissza ne ríjjátok!

Rosz fiú, ha nem elsőbb előtte

A hazája, mint a szeretője.