Fekete köpeny alatt

A boldogság úgy megy előttem,

mint napkeleti bölcsek csillaga,

de nem áll meg, de nem áll meg soha

Betlehem fölött.

Bölcsesség és derű

elbújtak egy nagy fa mögé;

vándor-kenyerem íze keserű

és zsebórám megállt.

S velem suhan ez a nagy árnyék,

a halál árnyéka,

arcomon egy fekete barázda

s kivert királyfi kincse: a mosoly.

Micsoda romok fölött megyek!

Füstölgő tanyák,

nyikorgó csontváz-karok

mutatják a hajnalodó utat.

Kedvesem egy föl-fölcsillanó

mosolyát kutatom

későn virágzó fagyalbokrok alján

s a világ végét rettegem.

Elhagyott templom küszöbén

áldom a suhanó halált,

ki fekete köpenye alatt

megmutatta az életet.