Fekete tábla

Olyan fekete tábla ez a lélek

és olyan nagy és annyi odafér

s annyi alak van, annyi hófehér

néha krétával megkörvonalazva

és ha nem látom: alig, alig élek.

Régi arc, új arc, kedvesek, de árvák

viritó rózsák, szomorú szemek:

megannyi titkolt, furcsa reteszek,

mik múlt ajtókon oly annyira fájnak,

a bánatokat enszívünkbe zárjuk.

Ha ezek múltak, mért jöjjön a többi?

Minden csak álom, semmi, semmi más:

fekete táblán hófehér írás –

és van úgy néha, hogy őrülten vágyunk

véres szivaccsal mindent letörölni.