Feledés

Ha volna selymes, karcsú paripám,

A neve Feledés, a vére sárkány,

Ki úgy rohanna, mint tűnt üdv után

A gondolat a balvégzet magányán:

Fölülnék rá s az őszi völgyeken

Széllel rohannék az avart kavarva

S úgy futna tőlem e silány jelen,

Mint porzó láncosfű a zivatarba'

S ahol legőszibb, legfájóbb a táj,

Hol a világ egy szép schönbrunni park,

Szivem, e lázas, torpanó, riadt,

Átugraná a végső akadályt

És Feledés megállna, megigézve

És égre nézne boldog, holt vitéze.