Felejtsünk

Ha a végzet rendelte, hogy soha

Már egymáséi úgyis nem leszünk.

Nincsen más hátra, mint a végbucsú,

Aztán mindent, mindent felejtenünk.

Mit nézzük az üdvöt, melyet biránk,

S örökre már lezárva ajtaja?

Bukott angyalnak is, hogy nem feledt.

A kárhozat sorsában az vala.

Ládd, a világ naptára oly rövid,

Három nap az örökhüségi szó,

S egy ember bukta, csak míg újiság,

Legfeljebb szűtlen élcre hogyha jó.

Óh, a világtól majd tanulsz te is,

Jó annak, aki tud felejteni,

Kevés öröm az, amit elveszít,

És mennyivel kevesbek könnyei.

Én is tanullak majd felejteni,

S tanúlom végig teljes éltemen,

Míg síratatlan puszta sír alatt

Tán megtudom, mit kell felejtenem.