FELELET AZ ÉLETNEK

Már új utálatok se jönnek,

Nagy csapások meg nem csufolnak,

Kopott, silány, hivatlan vendég

Penészes portámon: a Holnap

S roskadott vállamon: az Élet.

Csodálkozom, mikor beszélek,

Vagy mást merek unt szóra hozni

És hogy még tudok csodálkozni.

Néha, ütötten, mintha várnék

S táncol előttem halvány-halkan

Futós időkből néhány táncos,

Zárt szemű és hűlt lábú árnyék.

Ezekkel is már leszámoltam,

Csak voltak ők és én is voltam

Táncok korában, hős időben.

Csak olykor-olykor ébredeznek

Egy-egy versfaló, messzi nőben,

Kiktől bókokat hoz a posta,

Kik unalomból kalandozva

Verik meg a vén, kapus várat.

Egy szemrehányás, késett zokszó,

Elhalt hangu baráti kérdés

Jön-jön még s több váltó-lejárat.

És siratás, keserű száj-íz,

És a »mi lesz?«-re vállat vonva

És nézvén látni nem akarni,

Kergült a szív és az agy lomha.

Böngészem a hirlapok sorját,

Semmit se bánok, őrzök, értek.

Ürülnek a boros edények

Íz, szomjuság és mámor nélkül,

Se nem dühödik, se nem békül

Közömbös, borult, szegény lelkem.

Küldött az Élet: megfogadtam,

Parancsokat rótt: teljesítvék,

Kérdezett és íme: feleltem.