Felhők fejedelme

Egy viharterhes éjszakán

sötét felhők királlyá tettek,

leszálltak hozzám gomolyogva

és hódolattal körülvettek.

E viharteljes éjjel óta

egyre jönnek a ködcsomók,

jön a sok újabb szürke felhő,

halk tisztelgés, sok furcsa bók.

S velem maradnak mindörökké,

beléjük merül homlokom,

ha könyvbe nézek, gépen írok,

vagy csilingel a telefon.

Felhő-ország lett az országom.

Ködbe veszett a világ képe.

Senki sem láthatja az arcom,

s én se nézek a más szemébe.

Suttogó, tompult szürkeségben,

mely ködpárás verset fakaszt,

álmodok távoli országot,

kéjremegésű friss tavaszt,

egy részeg, erős szép királyfit,

ki napsütésben tántorog...

Felhők, felhők, fekete felhők,

miért lettem királyotok?