FELLEGEKHEZ.

Ti a messze láthatáron

Elvonúló fellegek!

Kik reám itt hervadóra,

Vég bucsúval intetek

Merre nyúl boldog pályátok?

Tán van nektek is hazátok

Ott a nyugti ég alatt,

Merre szárnyatok halad?

Boldog! bár engem egy szél

Elfuvalna véletek

E gyászhonból, hol lekötve

Tartanak bús végzetek.

Túl a láthatlan mezőkön,

Zord pusztákon, szirttetőkön,

A nyugot szép tájihoz,

Merre lelkem vágyadoz.

Egy tündér világ mosolyg ott

A kedves karjai között,

Enyhét ott lelné föl e szív

E sok vésztől üldözött.

Ott a boldoglét vidéke;

Szent örömkéj s égi béke,

Mint korány hint harmatot,

Hintve áldást lengnek ott.

Vajha el lehetne szállnom

A futó szél szárnyain,

Halni bár, de a leányka

Idvezítő karjain.

Ott a honföld nyugtot adna,

Értem édes könny fakadna,

S rózsa közti sírorom

Őrzené nyugvó porom.

Szálljatok ti, égi pályán,

Boldoglétü fellegek!

Idvezelve a dicső hont,

Ha egébe értetek.

Vágy e szív - de nem találja

Merre nyílna békepálya

Éj-, köd-, örvényből elé

A sohajtott part felé.