Fent süt a nap

Nyirkosan, szürkén álmodik

a hegy aljába lapuló,

sáros

kis bányaváros

de nem jut el az igaz álmokig...

Lábam a sárban cuppogva locsog

s a hideg esőcseppek bús-kesergőn

percegnek az esernyőn

és öblösen csobognak a csatornák.

Én egyre

nézek a hegyre:

Én érzem, hogy a felhők

csak a hegy alján gomolyognak végig,

a felhők sohasem érnek fel az égig,

s ott fent, a tiszta magasságban

minden gyémántosan felsziporkázó

tűz-sugarat kap, –

Érzem, hogy ott fent: süt a Nap.