Férfi sorsa

A nő. Igaz. És én sem tagadom,

De ez a sors nagyon elágazik.

Közel, távol, mélységbe, magasságba

Szertefuttatja gyökérszálait.

Fülledt közelen, szellős messzeségen,

Bús mélységen, zord magasságon át:

Mindenki úgy, ahogy neki kimérték,

Ragadja meg a sorsa fonalát.

Az egyik fonál Lédához vezet:

Tűz, vér, piros kéj, fekete halál.

A másik végén szemérmes leányka,

Aranyhajú jövendő anyja áll.

Kerül, fordul a harmadik fonál,

S végül csak a hiú Évához ér,

Akivel csupán játszani lehet,

S aki játszik a játék kedviér’.

Futnak még száz irányba fonalak,

Minden fonál végén egy nőalak,

S mintha mind egy sors változata lenne.

De én rejtettebb kútfőre akadtam,

Szerelem útját hogy elhagyogattam:

Én, én a Testvért fedeztem fel benne.