Férfiat énekelek...

Férfiat énekelek, lantom új dalra fölajzom,

Áhitat és kegyelet rózsáival ékesitem föl

És sarut oldva jövök antik mértékkel adózni

Annak, akit költők minden koszorúja megillet.

Mert maga vátesz volt, tisztán megmondva jövendőt,

Melynek fölragyogó napját ő hozta nekünk el

S szörnyeteg árnyaival küzdött, aggódva, remegve.

Ódát érdemel ő, nem is ódát, ünnepi himnuszt,

Pindaroszi szavakat, melyek árja egekbe csapódik

S múló gyászokon át az örök fény ormait éri.

Ó de ma oly fájó nagyságra tekinteni mélyből,

Csonka világunkból fölnézni ily nagy egészre,

Törpék harca közül Atlas vállára meredni,

A hazai földnek gondját, aki bátran emelte

S hogy mégis mozog, ezt vallotta, hitte halálig.

Ó mily vátesz is ő: mély, bús pusztába kiáltó,

Századok éji ködét föltáró tünde szövétnek,

Mely a jövő hajnalt várván, virrasztva elégett.

Férfiat énekelek, ki a restül álmodozó hunt,

Messze kelet népét tettekre ragadva vezette

Tétlen tengésből diadalmas eszmei harcba!

Hol van most a magyar és hol van most a vezérlő,

Merre megyünk, meddig, vereségek népe, fejetlen,

Meddig paskol még bennünket a gyász s a gyalázat?

Férfiat énekelek s remegő lélekkel idézem

Isten tűnt remekét, elszállt lelkét a magyarnak.

Őt, akiben szerelem üdvösség s kárhozat egyben

Élt e honért s népért s inkább omlott el a téboly

Szőnyegein, ám nem nézhette fajának elestét.

Döbling: rácsaidat megrázva figyelte vak éjben

Távol népe jaját, puskáknak tompa zenéjét,

Mint a magyar puszták rab oroszlánsarja, homályos

Emlékek s álmok pirkadtak néha agyában

Régi diétáról, új hídról, büszke folyóról,

Mely laza gátokon át harsogván törtet előre

És a szabadságnak tépett zászlója taréján.

Ó hány végtelenül ólmos és lassu napod múlt

S néha a méla magyar Bánát költője, a bomlott

És szilajon zokogó Lenau cincogja füledbe

Az eltűnt éden, vesztett föld síri keservét

S az idegen zsarnok pandúrja kutatta a titkod!

Én, e kései kor elfáradt lantosa, íme

Száz év tűnte után hívlak, jőjj el, soha jobban

Nem várt férfit e táj, soha inkább hőst, aki alkot

És e szörnyű kaosz szennyes vizein lebegő nagy

Lelke szaván ismét élet lesz s új Magyarország!