Férfikor

Ez egyhangú, sivár napokban

Szegény szivem remélve dobban:

Mig egyszer boldog nem leszek,

Meghalnom addig nem lehet!

Nem sujthat oly kegyetlen átok,

Hogy sose lássak napvilágot;

Hogy ez a hosszu éjszaka

Ne virradjon meg valaha.

Azok a lázas szenvedélyek

Sok vész után nyugodni térnek,

Rajongó, vad szivem kiforr:

Te jősz, nyugodtabb férfikor.

Légy üdvöz! Érted megbocsátom

Átsírt, magános ifjuságom’,

Fel sem panaszlom senkinek;

Idegen ugy sem érti meg.

Óh, szállj szivembe, munka-béke,

Sorsüldözöttek menedéke;

Hitesd el, perczre bár, velem,

Hogy nem czélhíjas életem.

S ti bájoló, csalárd szirének,

Szép hangotok már nem igéz meg!

Eddig bolondotok valék,

De immár látok, hála ég’!

Miattatok szenvedtem ennyit,

Türtem csalódást, kínt ezernyit.

Tövisre léptem untalan’,

Ifjú valék s boldogtalan.

Mig a boldogságról ti zengtek,

Nem lesz nyugalma életemnek.

Azért tehát, a mig lehet:

Ábrándok: isten véletek!