Férfiszó

Az Aldunának szirtes partjain

Egymással szemben áll két büszke vár,

Közöttük a hab is jobban szalad,

Mint aki éjjel temetőben jár.

Itt válik a török s magyar határ;

Mi az mégis, hogy mindkét várfokon

Egyenlő zászló leng, bár a két vár

Különbözik mint éj s nap, oly nagyon.

Amaz mint rém, sötét és hallgatag,

Vonóhídját magas gaz nőtte be,

Csak éjjel zördül fegyver vagy bilincs

S az őrkiáltás zúg tornyáról le.

Nem látszik ott ember, csak néha jő

A várfokára egy sötét alak,

Fehér szakálát a szél lengeti

Szemében látszik rég forralt harag.

Néz, néz sokáig végig a Dunán,

Aztán öklével által fenyeget,

Szemébe könny gyűl, mígnem felriad,

S büszkén a vár mélyébe lépeget.

A másik vár vidám, népes, zajos,

Éjjel nappal tivornya, vígalom;

Ott összegyűl mi örömet keres,

Ottan lakik mi csak gyönyör vagyon.

S miért lakói mégsem boldogok?

Ámbár ifjú, ámbár szerelmes pár.

Felettök kínzó sejtelem gyanánt

Nehéz sorsnak Damokles kardja áll.

Tabán, a várúr, halvány és szikár,

Fájó mosolygás reszket ajkain,

S két szeméből vad láng tévedez

A távolban, de nem tudhatni min.

Csak hogyha zaj, vigasság környezi,

Csak hogyha bujdosik habzó pohár,

A mámorban látszik csak boldognak,

De akkor is sokszor rögtön feláll.

Fut a várfokra, halványan mint rém,

Merően lengő zászlójára néz,

S megborzad, hogyha egy-egy darabot

Ismét magával vitt az éji vész.

Lent Dalma várja. Milyen bájalak,

Megtestesült szerelmi élvezet.

De rajta is bánatnak fátyola

Hullámzék, mint felhő a nap felett.

Nem tudja senki, honnan van, ki ő.

Távol utából hozta őt Tabán,

De hogyha kérdik a nő s út felől,

Sötét felhő a válasz homlokán.

E pár egymáson szenvedéllyel függ,

Egymás karán lelnek csak életet,

S csókjoknál mégis Dalma könnye reng,

S Tabánnak ölelő kara remeg.

S ha a büvös világban elmerűl,

Mely a nőnek sötét szemében ég,

Ha függ a szűn, melynek hullámai

Több élvet rejtnek, mint a magas ég,

Egyszerre mint eszmélő felsikolt

A nő, s Tabán a vár fokára néz,

Hogy a zászlóból egy-egy darabot

Ismét magával vitt az éji vész. -

Éj van, vihar süvölt a vár felett,

S talapzatát dühös habok vivják,

Bent vad gyönyör s rivalgó kedv között

Dombéroz a féktelen társaság.

Tabánnak arca lassanként kigyúl

Túlizgatságtól, mely lelkében van,

Dalmának ajka kéjszomjtól pirúl,

Könnye kiszárad a szem lángiban.

S im a várfokról egy hang így sikojt:

„Zászlónknak vége, elsodrá a vész.”

Tabán és Dalma kővé merevűl,

S a társaság aggódva összenéz.

„Hadd jőjjön dalnok, mond egy cimbora

Föleszmélvén, pajzán dalt zengeni.

Tréfáira majd elriadnak tán

Az éjfélnek kísértő rémei.”

S kinyil az ajtó, dalnok jő be rajt,

Megrázva ősz fejét a húrba nyúl,

Végigfut rajta, mint a fergeteg,

Danolni kezd, s aggott arca kigyúl.

Volt hajdan egy basa

Sok nép uralta őt,

De számolt ép ezért

Még több irígyelőt.

Ezek nagy titkosan

Rá vészt esküdtenek,

S orvúl egy éjszaka

Váránál termenek.

Megmászták csakhamar

Védetlen sáncait,

S koránti örömük

Mindent végzettnek hitt,

Midőn az agg basa

Egy vészjelt gyújtatott,

S hű frígyes társa mint

Villámlás terme ott.

Két tűz közt a zsivány

Talált így méltó bért,

Ki hírt vigyen haza

Közűlök egy sem tért.

Társát most a basa

Vendégűl kéri fel,

A hála s tisztelet

Ezernyi jelivel.

S átadván zászlóját

Igy szólt: „Akármi ér,

Lengesd zászlómat és

Míg van szívemben vér,

Avagy megvédelek

Vagy érted meghalok

Kincsem, váram tiéd

És én szolgád vagyok.”

Nehány nap tünt le már,

Még folyt a vigalom,

Éj volt, magában járt

Az őr a várfokon,

S még fényár, víg zene

Töltött el minden tért,

Az őrhöz a hárem

Felől ily szózat ért:

„Óh nő, ily gazdag fényt

Nem adhatok neked.”

„Hideg a fény nekem,

Megyek ifjú veled.”

,,Óh nő, ezer veszély

Átok kísér velem.”

„Mindegy, karodba majd

Megvéd a szerelem.”

„Óh nő, ha megbánnád

Még egykor léptedet.”

,,Ki a jövőre néz

És számol, nem szeret.”

Az őr most jelt adott,

A basa ott terem,

Harcedzett népe gyűl

Körűle hirtelen.

Kis sajka látszik a

Dunán, benn ifju s nő.

Tűz! ordít a basa

S száz cső utána lő.

„Evezzetek fiúk!

Mond és csolnakban áll.

Tovább, tudjátok a

Hű nálam díjt talál.

Mentsétek ősz fejem

Azon szégyentől meg,

Hogy nőmmel bűntelen

Haramja kéjeleg.”

A két csolnak repűl,

Mint sas s kicsiny madár

Ez kétségbesve, az

Vérző zsákmányra vár.

S a két csolnak között

A tér mindinkább fogy,

Az üldöző hevűl,

Az üldött összerogy.

„Nincs többé menedék,

Mond a rabló lovag,

Kardommal kell legott,

Hogy nő kivívjalak.”

S felfogva kedvesét

Kopár szigetre hág,

Egy perc még és a két

Vetélytárs összevág.

Rettentő lett a harc,

Két órjás küzde ott,

Két fergeteg vala,

Amely találkozott.

Mindkettő lankadt már,

De győztes egy sem lett,

S csodálta mindkettő

A hős ellenfelet.

„Basa! mond a lovag,

Igy nem mégy semmire,

Ott állnak emberid

Gyilkolni hívd ide.”

,,Lovag, mond a basa,

Én gyilkos nem vagyok,

Menj és hadd e hűtlen nőt,

Tudd, én a férj vagyok.”

„Úgy vívjunk hát tovább!”

S a két kard újra kész,

Midőn hegyek mögűl

A holdvilág kinéz.

Csak most ismeri meg

A megdermedt basa,

Hogy a vendéglovag,

Ki hölgyeért viva.

S mellette látja a

Zászlót, melyet kinyert.

„Megállj, mond hirtelen,

Amit fogadtam szent.

Zászlóm véd, csak vigyázz

Hogy védjen szüntelen,

Mert hogyha nem lobog

Vérbosszúm megjelen.” -

A zászló nem lobog,

Vérbosszúm megtalált,

Álnok bán, ismerjed

Meg bennem a basát! -

Tabán és Dalma még most is meredt,

Arcok fehér, mint síron holdsugár,

A társaság ijedten összenéz

S a vén dalnok méltósággal feláll.

„Üssétek által tőrrel kebelét!”

Mond felriadva egyik cimbora,

És tőr után kap száz kéz hirtelen,

S erőtlen hull le mindnyájok kara.

Mi bűverő bilincselhette le?

A dalnak büszkén lép közöttük el,

Nem tudja senki mért, de tántorog,

S elszorul s retteg minden kebel.

Vad lárma zúg kívülről, ég a vár,

Tolongva döbörögnek seregek,

A fegyver csattog s kétségbe eső

Nőhangok kegyelemért esdenek.

Végtére minden csendes, néma lesz

Csak füstölő rom már a büszke vár,

Elállt a vész is és a várfokon

Az ősz basa elmerülten áll.

Néz, néz az éjbe, rengő hold sugár

Van a Dunán, mint halvány sírlepel,

Közötte kormányzatlan sajka úsz,

S szellő enyelg két hulla fürtivel.