Fiatal leány

Mint zöld nagy szájak, mint falánk virágok,

tárul két szeme hirtelen,

mélyen, nedvesen, titkosan.

Arcát ugy issza át a vér,

mintha arany piskótát borba mártasz.

Teste még ismeretlen,

mint Afrika;

oly szüz, oly forró, oly veszélyes.

De lelke még

sokkalta ismeretlenebb,

mint a föld vad tüzében születő új elem,

s szomjuságában oly sötét s tudatlan,

mint a pogányok lelke volt, amely

vakon várta nem-ismert Krisztusát.

Óh Megváltó! miért nem csókolod

homlokon őt, mint régi sok apácát,

hogy rejtelmes ajkadtól égő

homloka újra hűs legyen s fehér

s szájad lehelletében nyugtalan

lángja biztos és egyenes sugárként

lenghessen ég felé, mely minden láng hazája?