Fillis.

Fillis, Pestnek szép csudája,

sok Szerelmest megvetett,

kit koronkint ál orczája

rabbilincsre fűzgetett.

Fittyet hányt a’ Grófocskáknak,

kik sok pénzzel készteték,

görbe szókot a’ mátkáknak,

kik kezekkel kérlelék.

Én is végre megszerettem,

bátor tudtam kénnyeit,

‘s minden fortélyt elkövettem,

hogy meggyőzzem gőgjeit.

Nőtt buzgásom a’ veszéllyel,

szórtam vívó versemet,

még szerelmem rút fekéllyel

mind belepte szívemet.

Mint Petrarka úgy zokogtam,

molbúl vervén lantomot,

‘s mint a’ macska úgy miogtam

szép fülébe kínomot.

Már ahokkal, már jajokkal

ostromoltam sánczait,

‘s áh! a’ legszebb lessusokkal

fel nem birtam lángjait.

Elfutottam Ámorkához,

megbeszélltem sorsomot,

‘s arczra esvén ded lábához,

kértem, fogja pártomot.

Állyon bosszút olly leányonn,

a’ ki őtet megveti,

‘s a’ ki olly sok szép zsákmányonn

csak negédgyét hűtgeti.

Ő ezekre felhevűlvén,

kérésemnek helyt adott,

‘s a’ Praterba elrepűlvén,

nagy bosszúkot forgatott.

Itt találta szép annyával

a’ hadaknak istenét,

szép annyának udvarával

a’ szerelmek’ nemzetét.

Jó, hogy itt vagy! illy ígével

szólítván a’ bajnokot,

átkutattya friss szemével

itt amott a’ szuglyokot,

‘s öszve szedvén eggy lóczárúl

Mars’ sisakját ‘s fegyverét,

kölcsön kéri oldalárúl

eggy órára szép övét.

Erre a’ kert’ mellékében

új formába öltözik,

‘s eggy hadnagynak ál képében

Fillisünkhöz költözik.

Megköszönti nyers csókjával,

bármint ójja szűz aját,

‘s mellé omlik, jobb karjával

átölelvén oldalát.

Szígyen nélkül rajzolgattya

járattyának czéllyait,

pajkos szókkal szítogattya

a’ leánynak lángjait;

‘s termetének nőszíveknél

nagynak mondván kelletét,

elbeszélli a’ szépeknél

kéjjel töltött életét.

Mint tört át a’ szép lyányokhoz

a’ szülőknek gáttyain,

mint a’ féltett asszonyokhoz

a’ férjeknek zárjainn.

Melly merészen ostromlotta

a’ leghűvebb várakot,

melly fortéllyal hódította

a’ próbátlan bábokot.

Hogy kergette udvarábúl

kedvessének bús urát,

elragadván hű karjábúl

eggyet értő asszonyát.

Hogy költötte víg??kal

férjeiknek javait,

tenkre tévén száz árvákkal

negyven dúzsnak házait.

Mint csalt pénzt ki polgároktúl,

hogy kitartsa Fláviát;

portékákot kalmároktúl,

hogy ruházza Szilviát;

‘s részeg fővel a’ korcsmáknak

szétkardozván kannyait,

mint késztette a’ k??knak

hódolásra nyájait.

Szitkos, esküs vallásának

látván Fillis szent hitét,

‘s illy temérdek bravúrának

átösmervén érdemét,

«áh! úgymond, illy fő bajnoknak

én ellent nem állhatok;

íme szívem! E’ bájoknak

minden jót feláldozok.»

Óh! te majma Petrarkának,

vesd pokolba lantodot!

Add Aranyfi! bús árvának

gazdag ajándékodot!

‘S tik legények! házasodni

a’ falukra mennyetek!

Másra szoktak vágyakodni

a’ próbálttabb Fillisek.