Filológia

Budapest, ez a nagyvilági dáma,

Engem nem ölelt, nem csókolt soha,

Szegény diáknak nézett, aki árva,

Kihez a pénz és öröm mostoha.

Egy palotája szeretett csak engem,

A könyvek dohos, ódon csarnoka,

Melynek porától ittasult a lelkem,

Tavaszt nem láttam akkor én soha!

Míg zöldes és lilás pompában ébredt

A nagy körútak ujjongó sora,

Engem rabul ejtett a félsötétes,

Mély titkokat zsongó könyvtárszoba!

Horatiust Scaliger jegyzetével

Bújtam s az óra lassan járt tova

És Lídia, Cloé fehér nevével

Betelt a könyvek nagy, komoly sora.

S mint ősöm, a Korvinák bús diákja,

A múlt ködén átködlő cimbora,

Margóra róttam: Ihatnám! Hiába!

Életszomjam nem oltom el soha!