Finita est commedia

Ha nincsen már egetverő

kurjantás és izomerő,

csak ülni kell és nézni ki,

ahogy a szellő repiti

a járdán a hullt levelet

s az égen a fellegeket.

Csak ülni kell és nézni messze,

a Semmi tengerén evezve,

seszínű, álmos, néma habban,

derengő torkú alkonyatban

és azt gondolni, hogy – mese,

lidérc, babona, semmi se.

Szellemet, múltat nem idézni.

Ha ajtót nyitnak, meg se nézni,

csak ülni, mint a holtak álma,

fakult verseket recitálva

forró nyáron, hideg telen,

bámulva és idegtelen...