Fiúk, ha hallanátok!

Csöndes szép este van,

csak néha mesél

öreg világról,

vén legendákról

az ablakomba hajló

sok-sok levél.

Testvéreimre gondolok,

akiket vert az átok

és hallgatom

a suttogást:

Istenem! – Fiúk,

ha hallanátok!

Elmondják, hogy itt

búsak a magyar lányok

és jaj, mindegyik árva

és köd borult

körös-körül

a Hargitára.

Elmondják, hogy itt

szomorúbb a fűzfa,

nemesebb a kőris

és szebb itt minden

mindörökké,

ha temető is.

...Terveket temetek,

elhagyok

mindennap százat,

de mégis, mégis:

szívem se lázad:

itthon vagyok.

Ti messze ácsorogtok,

hol a siket

Duna siet

s ívlámpafénynél

idegenül nézitek

a nagy vizet.

Erre minálunk

millió csillagú

végtelen bolt

s úgy tud sírni

és fogni és hívni

a Szamos, a Körös,

a Maros, az Olt...