Florica

Tiszafejéregyháza. Kis falu.

Oláhok fészke. És a közepén

Zsupfödte házban egy szép lány, szegény,

Meghalt az éjjel. Minden szomoru.

Megyek a házak szűk sikátorán,

Kocák hevernek minden útfelen.

Szokatlan vagyok én, az idegen.

A sok gyerek ámulva néz reám.

Szép szál legény áll künn a ház előtt,

Hol Florica, szép Florica halott.

Nem láttam én még íly mély bánatot,

Ily hangtalant, egykedvűt és merőt.

Rám néz fáradt szemével a legény,

Félős részvéttel visszanézek én.

Nem szólhatok. A nyelvünk idegen,

De ez a mély bánat rokon velem.

Egy könnye tör rőt szempilláira,

De én megértem mit mond: Florica!