FOGADÁS

Midőn a vágyak láza forr eremben

S hő fájdalomtól vérem fölbuzog,

Bár szomorú a lelkem mindhalálig:

Ajkam panaszra nyílni mégse fog.

Szent fogadásom gyönge jaj se szegje

Viselnem egyenlőn a kéjt, a bajt!

Szivembe visszaűzöm mind a zokszót,

Elfojtok minden feltörő sohajt.

Ha tépi szivem késő bánat ölyve,

Vagy gúny nyilára méltatlan sajog,

A kínok pőrölyétől összetörve:

Ajkam panaszra nyílni mégse fog.

Fejemben egy világot és szivemben

A bűnhödést hordom mindenkiér;

Fejem fölött lángnyelv, szivembe tőr van,

Menny és pokol, fény és nyomor kisér.

De bár a szívem általütve légyen,

Némán foglak viselni, ősnyomor!

Belőled, gondolatok új világa,

Támadjon égbenyúló fényszobor!

Vérezzem el bár tőrök vad hegyétől,

Bízom a lángban, mely ottfönn lobog:

Isteni dac szorítja össze ajkam,

Amely panaszra nyílni sose fog.