Fohász

Vers, vers, ne hagyj el. Csak most maradj még.

Maradj, maradj itt. Voltál te nékem

kamasz-dicsőség, szívdobogtató,

vad kokain, mitől megbandzsult

részeg pupillám. De légy ma minden,

élet helyett élet, mert már a téli

holdfény inog a háztetőkön,

szél dudorász az utcacsatornán,

s úgy összeszűkül a világ köröttem,

úgy fintorognak rám a viszolygó

tárgyak, mint hajdan csecsemőkoromban,

amikor a sötétbe hagytak,

rémek között, s kimentek a szobából.