Fohászkodás

Annák, szerelmek, elbocsátom őket,

Mint őszi lomb a szálló levelet.

Szőkén keringve hulljanak az őskert

Örök rögére, holt álmok felett.

Ragyogjanak, míg tudnak, a tűnő fény

Hunyó világán, vágyam lángja az,

Múlt ifjúságom gazdag temetőjén,

Míg jő a tél, mely dúdol és havaz.

Én addig állok álmom omladékán,

Magányom dombján s nézem hallgatag,

Hogy a napóra árnya mint halad.

Forgó szerencsék és forgó planéták

Táncolnak ott fenn és elmúlnak itt lenn,

De élsz és vársz örök szerelmem, Isten!