Földanyánk

Ha majd az égi mezőkre megyek,

A nagy pusztára, hol a tejút vár rám;

A tejút, az örök szittya sereg,

Kései, tépett igricére várván,

Ha majd az égi mezőkre megyek,

Megdobban-e a vén rög, a magyar,

A tiszai táj fog-e sírni értem?

Mert megdöfött sok átkozott agyar,

Mert rónáitól olyan távol éltem,

Megdobban-e a szent rög, a magyar?

Hisz pogány gyula módjára szerettem

És sírva csókoltam fehér porát

S bár napnyugoti álmokba temettem,

Tőle a testem és majd ő fog át,

Hisz pogány gyula módjára szerettem.

És testvérem a búsuló paraszt,

A méla és szilaj, a vére vérem,

A lusta magyar televény maraszt,

Hisz lelkem suttog a nagy jegenyékben,

Hisz testvérem a búsuló paraszt.