Ó, FORGÓ FÖLDÜNK!

Ó, forgó földünk! - ostoba

Játékok legbúsabbika!

Röpít a Végzet ostora

Tova, vén pördülő csiga!

Csak pörget egyre, konokon,

A végtelenben féktelen,

S vak surranásod monoton

És céltalan és végtelen.

S mi, rajtad, szédült emberek,

Elvágyunk rólad: bús talány!

Ó, míg vak forgásod pereg,

E messzehívó vágy talán

Amaz “elröpítő erő”,

Mit szül keringve a korong?

Sodró vágy, égig szökkenő,

Míg ónos testünk lent borong...

És perdül az örök csiga,

S lendítene a drága vágy,

Ám megköt az örök iga,

És sárba vetve vár az ágy, -

Ragyog sok titkos, messze fény,

De egykedvűn csapdos tova

A titkok csillag-mezején

A Végzet konok ostora...