Forma

Sötét anyag: ím lebírkóztalak,

Kavargó, vak tömeg: urad vagyok,

A ködbeszédült völgyfenék fölött,

Az ormokon új hajnalfény ragyog;

Vajúdott a föld forró, lágy öle

S a tiszta, kemény kristály lettem én,

Álmodtak vizirózsát ős-tavak

S lettem virág az alkotó kezén;

A szenvedések kohója kitárult,

Zúgott az olvadt arany, mint a láva,

Levált a tűzben vér, por, szenny, salak,

S születtem én a megviselt világra.

Volt fájdalomdúlt összevisszaság,

Mibe a tehetlen vágy belehal,

Hangok elbírhatatlan chaosa -

Míg megcsendültem én, az első dal.

A sivár élet: uszályhordozóm

Imádattal hull köntösöm elébe,

A kuszaságban én vagyok a rend,

A zord márványban angyaloknak képe.

Lettem. Vagyok királyi üzenet

A Földnek. Kínok, kereszthordozások,

Torz, szürke árnyak, hitvány törpeségek

Belőlem nyernek új világosságot.

Sötét anyag: ím lebirkóztalak,

Belőled lettem: ám urad vagyok,

A ködbeszédült völgyfenék fölött

Az ormokon - az én fényem ragyog.