FORRÁS ÉS FOLYAM

Szelíd a forrás habja, s dalai

Beillenének csengetyű szavának.

Ilyen szelídek és csengők valának

Ifjúságomnak első hangjai.

Akkor kedélyem a forrás vala,

Mosolygó tűkre a szép mennyországnak,

Nap, csillagok s hold beleláthatának.

Szivem volt a forrás vig, fris hala.

De a kis forrás most már nagy folyam,

Csengő szavát s nyugalmát elvesztette,

Vészek kergetnek vészeket fölötte,

S belé a mennynek nézni hasztalan.

Ne nézz beléje, oh menny, hasztalan!

Magad most benne ugysem láthatod meg,

Mert az csatáitól a fergetegnek

Mind fenekiglen fölforgatva van.

És mit jelent e vérfolt a vizen,

E vérfolt a haboknak közepette?...

Horgát a vad világ beléd ütötte,

Te vérzel, árva hal, szegény szivem!