Franciaországnak

Oh, napnyugot hazája! mily hamar

Keresztül élted a fényes delet!

Mely előbb még bálványozott, a föld

Kiábrándult és szánja estedet.

Elvész a hír és dicsőség, amit

A szabadságnál jobban szeretél;

Meggyűlölt a szabadság istene,

S halállal büntet e rút vétkedért...

Tekints reánk, kiket nem ismerél,

Mert nagyravágyó és kevély valál;

Hisz sasod a völgy ibolyáinak

Bokraihoz csak ragadozni száll.

Nézz ránk, kik küzdünk egyedül csak a

Szabadságért, s piruljon el hired.

...Meghalhatunk, de halálunk dicső

S nem gyalázatos lesz, mint a tied!

Oh, nagyszerűen nevetségesek,

Oh, szent szabadság arszlán-hősei!

Kiknél csupán divatnak mondhatók

Az emberiség szent küzdelmei.

Csak gúnyoljátok hát magatokat

- Hisz külszin az, mi nektek élvet ád -

De ne mondjátok a világnak azt,

Hogy honotok most is köztársaság!

Te hatalom, hír s dicsőség után

Sohajtozol örökkön, s nem tudod,

Hogy a szabadság legfőbb hatalom

S legszebb dicsőség... s ez ölő bajod...

Szabad léssz majd, de büntetésedül

Éppen dicsőség nélkül léssz szabad,

Egy ismeretlen nép ajándokul

Adandja vissza szabadságodat!

Oh, nemzetem, magyar nép! küzdj, remélj!

Szemem könyez, midőn rád gondolok;

Látom jövődet: hidd el, oly nagy az,

Hogy bámulásától nem szólhatok.

Oh, franciák országa, te neked

Volt szánva e jövő... sirasd, sirasd...

- Ha szenvedél, felejtsd el, nemzetem;

Mert istened tenéked szánta azt!