FUIMUS [1]

Nem voltam én mindig

Ilyen csendes ember,

Sokszor talált ébren

A pirkadó reggel.

Sokszor ráragyogott

A hajnal sugára

Egy-egy nekibúsult

Jó kompániára.

Eltemetni való

Mindig akad bánat.

Hejh! volt akkor dolga

A boros pohárnak!

Szomoru sziveknek

Szép szomoru nóta

És gyöngyöző bor volt

A meggyógyitója.

Könnyen jött még akkor

S könnyű volt a bánat,

Könnyű volt elűzni

A boros pohárnak.

Talán a bánat is

Könnyen indult útra,

Mikor az indulót

Gyurka cigány húzta.

Mintha más törvénye

Volna a világnak,

Nem olyan, mint régen.

Nehezebb a bánat...

Mint egy titkos erő

Uralkodik rajtam,

Elnémítja, mikor

Panaszra nyíl ajkam.

Hiába fojtanám

Tivornyába, borba,

Nem válik el tőlem,

Hozzám van láncolva!

Hejh, most a szivemről

Nem száll el a bánat,

Ha megiszom borát

Az egész világnak!...