FURCSA ESTI GONDOLATOK

Jó volna már halva látni,

Ártatlan néma halottnak,

Beszórni ibolyákkal,

Beharmatozni könnyel!

Képe, mely torzul folyvást,

Rongyoltan haloványlik

Szívem vakult tükrében -

Rögződne régi színekkel.

Nem jönne senki hozzám,

Ki kezet fogott vele aznap,

Nem híresztelnék hirmondók:

Ezzel is, azzal is látták.

Én is mind egyedül járnék,

S gondolnám dac nélkül, pihenten:

"Mért is lett volna jobb hozzám?

Életemnek többje volt ő így."

Az útja már ferdére fordult,

Rossz plánéta alatt járt épen,

Amikor sorsomba tévedt,

S nem kérdve: "Szabad?" - benyitott.

De ennek már vége, vége!

Itt rossz órában láttuk meg egymást,

Tán mához százezer évre

Illőbben találkozunk!

Igy búcsúznám: Béke, béke!

Megáldanám halottam! -

Beszentelném szelidült könnyel

Betakarnám ibolya-gyásszal

És szabadulnék végre,

És szabadulnék végre!