FÜST

Füst koszorúz és elmerengek;

Eszembe jut a gúnyirás,

Belátom én is, bölcs itélet,

Hogy füst az élet, semmi más.

A kék szivarfüst ezt meséli,

S valami sajdul idebent:

Eszembe jut most, mennyi fényes

Reményem, álmom füstbe ment.

Az ifjuság mindössze néhány

Dohánylevélnek illata;

Az ingerlő, pompás aróma

Bús életünk május hava.

Miként a füst, a lány szerelme,

Oly könnyü volt, ah, légi volt!

Csak most tudom, hány lenge asszony

Hintett az én szemembe port.

Szerencse, hírnév ragyogása,

Kín és gyönyör, egy mint a más,

Elfüstölög, nyomot se hagyva,

Megannyi tünde alkotás.

Mint füstgomoly, ha megszülemlék,

Egy másikat már elsodort:

Megüljük a keresztelővel

Egy füst alatt mi is a tort.

A bölcseséget eltanultam,

Amely a füstben rejtezik;

Egész világ nekem, mi benne

Kigyózik és ölelkezik.

Hol a kigyó harapja farkát:

Jelképed ez, világrege!

Hol önfia emészti apját:

Ez a világ története.

A füst szabad! Nem köti törvény,

Mint tégedet, ó, földfia!

Tűzanyjától az égbe törvén,

Mi kéj neki szárnyalnia!

Mindig másért rajong a szíve,

Csapongó, játszi, szertelen;

Szilárd alakba nem törődik,

Mert szabad és - jellemtelen.

Ti karcsu, tünde, kétes árnyak,

Keringjetek! Elnézem én.

Ki ad nekem repülni szárnyat

Túl ez iromba földtekén? -

Keringenek - s a légi táncban

Nincs semmi sor, nincs semmi rend,

És rajtaveszve elfelejtem,

Hogy életem is füstbe ment.

Kövesd a füstöt! Illanását

Tanuld ki, értsd meg szellemét!

Föl nem leled sehol se mását:

Itt a valódi bölcseség!

S ha már mindennek egy az ára,

Az eszköz és a cél is egy:

Légy fürge füst, ne lomha pára,

Hisz úgy is minden füstbe megy!