(FUT, KERŰL ENGEM...)

Fut, kerűl engem, valamerre térek

A vidám kedvnek, s örömöknek anyja,

Csak komor bú leng unalom nevelte

Képzetim árján.

Nem segít eddig vigadást mosolygó

Most az inségtől szaladó Caménám.

Héj! mi pillantat hoz imé tünődés

Létire véget?

Vagy mi zordon vész üzi semmiségbe

Kedvezőbb tárgyon lebegő reményem

Pisla csillámit, szomorúbb valóság

Mélyibe döntve.

Éj borong lelkem tüneményes árján.

Csillog, ám csillog, de fölöttem a jobb

S boldogabb létel köre, én epedve

Küzdök alatta.

Küzd remény, kétség lenyomott valómban.

Árva vágyakkal szerez az nyugalmat,

Ez leront mindent, vetekedve süllyeszt

Gyászos özönbe.