GÁBOR DIÁK

Gábor diák mélyen elmerűlve

Űl a lócán, egy nagy könyv előtte;

A világért fel sem pillantana,

Ha egy filégy reá nem szállana;

De már erre csak felpillánt,

S ím meglát egy fürge leányt.

„Ejnye, húgom, beh piros az orcád,

Hadd szakasszak róla egy pár rózsát.”

„Gábor diák, hamis Gábor diák!

Hagyjon békét, mert bizony meglátják.”

„Semmi látás!” - mond az jókedvében -

„Lakodalom van a csók végében.”

„ Jaj ne bántson! kell sietnem -

Elhull pártám, itt felejtem,

Ah vegye el azt a forró száját.”

„Még egy csókot!” „Nem, nem!” „Kettőt adj hát.” -

Gábor diák mélyen elmerűlve

Űl a lócán, egy nagy könyv előtte;

S hogy felpillant, egyszer csak elréműl,

A leány jön búsan s színtelenűl:

„Ej hugom, beh halovány vagy,

Féltelek, hogy el ne hervadj.”

„Gábor diák, átkozom a csókját,

Mikor tartjuk meg a lakodalmát?”

„Semmi átok, jőj el pünkösdnapra,

Addig rózsám, addig menj dolgodra.

Neh egy pár csók! egyik útra való,

Másik, ha úgy tetszik, vígasztaló.”

„Gábor diák! hátha késő

Pünkösdnapkor a menyekző?”

„Semmi késő! te világ rózsája.”

„Ej beh hamis az a maga szája.”

Gábor diák mélyen elmerűlve

Űl a lócán, egy nagy könyv előtte;

A világért fel nem pillantana,

Pedig itt van piros pünkösd napja.

De elébe jön a leány,

S egy csecsemőt ringat karján:

„Ej ej már ezt mégsem hittem volna!”

„Most a világ engem sem csufolna.”

„S hogy mosolyog istenadta fattya!”

„Épen olyan mint az édesatyja.”

„Mit csináljunk, mit tegyünk galambom?”

„Én tudom, hogy a Dunába ugrom.”

„Semmi ugrás! jer a paphoz.”

Igy szól Gábor a leányhoz,

S nagy szomorún a könyvet becsapja:

„Soha, soha, ilyen pünkösd napja!”