GALAMBPOSTA.

Bérczi vára ablakán

Néz a tájra szép Jolán;

Itt halom, völgy, rengeteg -

Ott kalászok rengenek.

A csillámló folyamon

Zúg, tajtékzik a malom.

Zöld, virágos rét s lapály; -

Legelőkön fürge nyáj.

Függ a váron annyi szem,

S büszkén áll az odafenn;

Annyi szív ver lázasan:

S a tündérkép messze van!

Nem szeret még szép Jolán,

De keblében, homlokán

Merengésnek fényköde...

Hajnal a nap hírnöke!

És felnyitván ablakát,

Melyet rajta kibocsát:

A galamb száll, mintha a

Kiküldő vágy szállana.

Távol jár egy perc alatt,

Tiszta, félénk, hű, szabad;

S álmodozva turbikol:

- Mily választ fog nyerni s hol?

Megtér s olvas asszonya

A levélből, mit hoza:

,Jer, osztozzál meg velem

Hatalmamon, fényemen!

Rád gyöngy, gyémánt és arany

Lesz halmozva pazaran!

S a föld, lábad melyre lép:

Bársonytól lesz lágy elébb!’

,Drága füst, ír és kenet

Illatozza a leget;

Fördődnek a víz merűl

Ifjító kút medribűl;

Más földövnek birjad itt

Madarát, virágait;

Lesz kerted, sólymod, lovad,

S száz rabnőd, ki szót fogad!’

Bérczi vára ablakán

Követére vár Jolán;

Másodizben küldve ki,

Ilyen választ hoz neki:

»Fel-feltünél égi fény!

Borongásim fellegén,

Mely lelkem beárnyalá...

Jer, keblemre szállj alá!«

»Meddig a vész szárnya bír:

Távolabbra száll a hír;

Napot, holdat, csillagot,

A dicsőség túl-ragyog.

Neved zengő lantomon

Századon túl hordozom;

S fénybetűkkel irva föl:

Él s örökre tündököl!«

Bérczi vára ablakán

Nyugtalan néz szép Jolán,

Várja a hű madarat...

Harmadizben hol maradt?

Vajh, méltóbb út lesz-e ez...?

Még egy perc, - egy gyönge nesz:

A galamb keblén piheg,

S a kérdést igy fejti meg:

»»Árnyas völgyben áll lakom,

Csend van és nem nyughatom!

Sebet kaptam a csatán,

Búsul rajtam agg anyám...

Ingadoz lelkén a hit:

Mosolygó nőt látni itt;

S elvész mellyel várva volt:

Szerelem és anyacsók!««

»»Virágos föld...! tiszta ég...!

S véled milyen volna még!

Kincset, fényt nem adhatok,

Szívben lészünk gazdagok!

Szép lesz megfelezni majd

Boldogságot, házi bajt...

Jer, valósitsd meg magad

Ez édes szép álmakat!««

Elmerengve szép Jolán

Nem néz már ki ablakán;

És sováran annyi szem

Nem függ várán odafenn;

Gyors galambja is pihen,

Kicsit ápol fészkiben.

Ott, hol tölgyek, hangafák

A völgyet beárnyalák,

S lágy vízcsorgást hallani:

- Telnek boldog napjai.